A Versek a hagyatékból-ciklus hiányai – avagy régi motívumok felébresztése
Várakozóra várakozott
Hogy gondoljon a várakozóra ha már Ha nem
várja többé Meglehet ő mást se vár Soha már
Hideg kórházi vaságyak üres lepedőjén
megjelennek az első férgek De a nyűvek még
békén hagyják Bántotta Visszabántotta ő is
Hideg van a Göncölszekér kerekei között
lenni Heverni elfeledten Hanyatt Eltépve
Várakozót hiába várja a várakozó
Sajnálata nem kell Lázadása érthetetlen
Lehet versenyezni kié a nagyobb veszteség
Ki lép át nagyobb gőggel a másik várakozón
Kinek roncsol jobban várakozásban a vágya
Ki ismeri fel magányuk értelmetlenségét
Szánalmas ez Mint harangszó nélkül a temetés
Fáradt zománc
Fejekről álmodott a párnán egymás mellett És a
keze idegen mellen nyugodott Mindegy volt az
idő Egyszerre volt fenn a Hold a Nap És mindegy
volt a hely Sirályok falták kinn a balkonon a
jégcsapokat Aztán álmában víz alatt voltak
egy nyaraló emeletében Lenn a konyhában
valaki teát főzött És kocogott egy kanál
a fáradt zománcon A boldogságtól hirtelen
megijedt Mint aki azt lopná el ami övé
lehetne Tengerparton hevertek És párnájuk
szikla volt És hullámokat reggeliztek A híd
párkányán a víz fölött egyetlen árva boros
pohár És a sziklán maradt fejek lenyomata
És egy megfestetlen kő És egy kihűlt kék hajszál
Kuporgó telihold
Látja hogy szenved de nem tud segíteni Talán
mert szenved ő is Amaz sem segít Kettős fogoly
A méltóság elillant belőle és mint meglőtt
állat hentereg saját vérében Hogyan jutott
ide maga sem érti Talán mert aki jobban
szeret örök vesztésre áll Látja a méltatlan
éjszakákban sarlóholdból elsuhanni az
árnyékokat Csapkodó vámpírdenevérek kik
elszívják az energiáit Nincs mit reméljen
Ezt jól tudja És nem kiút boldogtalanságból
boldogtalanságba Kapaszkodnék de homok az
álomalak Szétomlik Nem tartja zuhanását
Valami meleg állatka odakuporodik
roncsolt testéhez Lelkéhez nem tud Elveszett már
Szenvedélyeltolás
Isten óvjad a megélhetési szeretőket
Szívük véletlenül se dobbanjon meg ha mondják
valahol lakni kell A gyerekeknek enni kell
Életnek menni kell Nincs idő szerelemre mert
a másiknak kivel ágyukat osztják test kell a
nappalok fáradalma után Isten mentsd meg őt
a megélhetési szeretőt el nem mondható
szerelmek meg nem élt évek ne bántsák amikor
vacogva kilép a fényre Hunyorogjon egyet
mint ki vízből ért a partra Engedd vegye észre
körben a fák égig nőttek Valamennyi csúcsán
egy-egy telihold reszket Pusztuljon inkább kinek
nem maradtak égtájak Évek S a napszakok is
cserben hagyták Vakon tévelyeg Semmibe kapkod
(Megjelent az Alföld 2025/7-os számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Székelyhidi Zsolt fotográfiája.)
Hozzászólások